Uladzimir Nyakljajeu: Magány
1Nem azért, mert őszi falevélként libeg az egyedüllét,Nem azért, mert sorsomat az egyedüllét lengi körbe,Nem azért, mertszerelmesem, aMagányosságÜl az ölembe és hallgat a nem tudhatni miről,Nem azért, mert elviselhetetlenül szomorú a szeme,Melyben szállnak a darvak, mintha az őszi égbolton,És mert csak csöndben, hogyne halljam,sírdogált az éjjel, És hogy a fájdalomtól véresre harapta ajkát,Nem azért, mert reggelcsendben összeszedi a holmiját,Átnézi körben a szobát, hogy itt mit felejtett,Nem azért, mert már őmaga sem bírja tovább a magányt,És mert még ő maga is itt, a magányban hagy engem –Nem azért!..2– Hanem miért? – kérdezem némán, emlékezni próbálván:miért?És hangtalan emlékkéntÚsztam át a rácson A börtönbe,Fojtogató testének fogságába…Óh, hogy csábított! Mennyire sóvárgott! Az volt a vágya, Hogy maradjak vele, hogy szeressek belé!...Míg velem bolondult meg ő a börtön pincéjében,Mint kígyó a tojásban, szerelemben megérett a gyűlölet,S én beengedtem a gyűlöletet sötét bugyraimba......Most pedige magányomban márhiányzik is a gyűlöletem.3– Szeretlek… – suttogta nékem kéjesen a Gyűlölet –,Megtanítlak jobban gyűlölni, mint szeretni.És csorgott az ereimben, és szomjamat oltotta, Ahogyan csak a Gyűlölet tud szomjat oltani.Vagy nővére – a Bosszú. „Kínzásként küldted rám?Mondd, hogyan éljek vele?!” – kiáltottam Istennek gyűlölettel. De, óh, Istenem:mily könnyen megtanultam azt a leckét!Mily gyorsan meggyűlöltem mindegyiket, kit szerettem!A Gyűlölet nem gyötörte a szívet, nem égette a lelket,És megtanított rá, ha szeretsz, bizony csak magadat,S a Szerelmet öld meg!..Képtelen voltam.A Gyűlölet ölte meg:„Megleszelátverései nélkül is, mindhalálig”.4Repültem a Magánnyal kihalt messzeségben és magasságban,A Gyűlölettel pedig alászálltama mélybe, azélet szurdokába.Mikor a Magánnyal álmodtam,és sírva kért, hogy„Gyere vissza…” –Felkeltett a Gyűlölet, hogy„Ébredj! Álmod a nemlété…”És közel kerültünk egymáshoz, és végül gyűlöletben egyesültünk,És gyűlöletünkből született meg a gyermekünk. 5Gyűlölettel nézett akislányunk,mintha szakadékba,De bármilyen is egy gyermek – Isten megszentelt ajándéka ő.Ringattam, pesztráltam, gyógyítgattam, ha kellett éjszakánként,Puszilgattam, ő pedig elfordult tőlem.– Képes lennél… – kérdezett a Gyűlölet, mikor kislányomsimogattam. Odajött és kinyitotta az ablakot.– Dobd ki!– Nem!– Hagyd, majd én!De kislányom a melléhez simultÉs szívta is magába Gyűlölet ízletes tejét.6Óh, az anyai ösztön! Az ellenállhatatlan erő,Ami már az idők kezdetétőlnem hagyja elszakadni az élet fonalát!..Feltáplálta Gyűlölet a kislányt, és úgy megszerette,Ahogyan csak a vak szerelem képes érezni!És szeretetre tanította, arra kérte Istent:– Ültess belé szeretetet! Itt kérlek térdepelve!...De a vér az vér marad!Ha mérgezett,mit tehetnél vele,Még ha oly szentlélekbe is töltöd át?És a Gyűlölet anyafarkasként üvöltött –oly szörnyűen, hogy remegett a világ,És szívét átjárta, mintvörösen izzó vas, afájdalom,Mikor meghallotta vér szerinti lánya első szavait:„Gyűlölöm az egész világot!És téged gyűlöllek leginkább!” 7Hó lepte be az éveket, az eső elmosta,Az ifjú Gyűlölet elhagyta a szülői házat,Szerte a világon – Róma, New York, Párizs... mindenfeléPopsztár lett belőle, és világsláger volt mindjárt aLegelső dala: „Én legjobban az anyámat gyűlölöm!”.Senki sem énekelt, nem hallott ilyen dalokat még,És Gyűlölet afájdalom malmánszétőrölte szeretetét,És ekkor a gyűlölet hatalma visszatért szívébe:„Miért nem ölted meg?!Miért nem öltem meg?!Gyűlölöm!.. – nyögte a Gyűlölet, meghallva leányát –Őt is, de azt is, akitől szültem őt! Átkozott legyenmaga a szerelem!...”8Megjelent ekkor az ő húga, És vérembe bújt – és lángra lobbant bennem a Bosszú.Elvakított. Nem hagyott bármire is emlékeznem, csakA bántalmat, sértést, megaláztatást, csalást és árulást,És mindent, amivel bosszút álltam, visszaadott nekem,És csak evvel éltem, csak bosszút álltam, bosszút és bosszút,Fuldokoltam benne, mint öngyilkos a vérben,Mintha az ördögnek lelke, ami már nem az én lelkem,Hanem a bosszúm lelke, amely villámként égetett,Melynek tűzében nem akartam és nem tudtam megállni, –És elátkoztam a Magányt!..Meghallottam könyörgő hangját:„Állj már le… nemrajtam állsz bosszút, deAzon, ki korábban te voltál.”9Mindenből egyformán van a világon. Semmiből sincs sok, se kevés.A Magány, mint szellem jelent meg, a Bosszút megelőzve, És így szólt: „Olvastam a Journal of Physics-ben, hogy az űrAz Univerzumban egyáltalán nem üres,Univerzumunk végtelen,mert az egész egy puszta űrből áll,Ne félj tőle, ne hagyd magad halálra rémítni.”Farkasszemet néztünkegymással –köztünk az univerzum mélysötétje…Amikor még nem élt velünk a Gyűlölet,A Magány még nem volt szeretett szeretőm,És senki és semmi nem állt még közöttünk.10– Szeretlek.– Szeretsz? Ebből lesz egyKölteményed?– Óh, nem!– Kár… Mert én szerettem a verseidet.Ami te vagy – minden a verseid és rímeid.– És te…– Meg a Gyűlölet. Utána majd róla írsz.– Féltékeny vagy?– Féltékeny? A Gyűlöletre? Botorság!Mi a te életed? Mid van más, mint a magány?Az igazi velem vagy.Nem csak megírt. Élő. Nem papírízű.Ezért bárkivel és bárhol is vagy,csak hozzám maradsz te hű.– Akkor az is, mi köztünk van, szintén élő.– Mi van élő miközöttünk?– A szerelem.– Óh, micsoda szó,Milyen nagymellű!– Mi?..– Kialudt nap…– Legyen. De melegít az utolsó sugár,Elér még fényszikra, egy jó pár…– Te voltál egy szikra!Kivé lettél?Legalább tudod, ki vagy? Emlékszel,Kivel vagy?– Nem. Nem emlékszem. Nem tudom, kivel vagyok. Elfelejtettem.11Mint börtön sötét lyukából, süket pincei magányból,Mintha mélyből a köd,homály öntötte el az emlékeket.Minden feledésbe merült. Miből sok volt, s ami kevés.„De mi lesz énvelem?..” –mintha élne, kérdé a Szerelem.Mintha barangolt volna,és másik útra fordult,A köd mögül felbukkanva,könyörgött volna sírva,És eszembe jutott,mennyire hálálkodtam érte a Mindenhatónak,Azt mondtam: „Nem emlékszem,mi lesz nélküled énvelem.”12Egyedül voltam a magányommal én.Hideg és meleg is volt egyszerre,Szerelem és gyűlölet volt benne,Átlátszó e magány, mint egy üveghal,Minden irányba úszott énbennem,És fel és le, hol nem láttam alját...Magam voltam,ő is egyedül voltegyszer s mindenkorra, egész földi útra –A kezdetektől, az ősi régtőlMegvolt mindenünk, mi kell a magánynak:Sehol senki. És nem volt más –Talpunk alatt a föld, fejünk fölött az ég,Míg el nem vette tőlünk a börtön.Immár nincs sem ég, sem föld.13Egy napon elhagyod tán a börtönt –A magányból nem fogsz kilépni sosem.A szabadság fantomja volt eleinte,Később – egész életem börtöne,Melybe kígyóként kúszott be a gyűlölet.Semmi sem láncolt engem, mint ő, úgy e világhoz:„Nagyon félek!”„Mitől félsz?”„Hogy egyedül maradok!”Mikor pedig belefáradt, gyengébben ölelt már, Elengedett: „Menj!” – s én magam tértem vissza hozzá.– Utat keresel vagy kiutat? Bezárult a körEzt is, azt is – felelte, és én kitéptem magam Az öleléséből, a világ végéig futottam,Rajta túl – a magány. A végtelen, a meztelen, puszta űr.Be voltam zárva őbelé. Külföldön és otthonMás és más volt ő, de otthon vadabb,Mintha csak szívná magába a Haza vadságát, mely gyűlöli saját fiait –Hogy miért?!Nem tudhatni.14Az út az ismeretlenbe vezetett,Melynek mentén fagyöngy nőtte beA fákat, s itta be minden nedvüket.„Olyan, mint a te életed…” – mondtaNékem a Magány, s a Gyűlölet már Folytatta is: „A te és az én életerőmKiszívta ő, egész elgyengültem már…”Csak a Szerelem nem szólt semmitAz úton, hol virágzott a fagyöngy.„Nem fél ő tőled – dalolta fülembeA Bosszú. – Emlékszel, hiszen meg isAkartad ölni…”„Jaj ne! Minden, amim volt és van,Mind csak ő!..” – hallottam saját énekem,A Magány pedig így szólt: „Dalolj csak…Isten kedveli a szerelmes dalokat…”Az út már elérkezett az égig –És a legvégén még el is vezetettA Mindenből,amim volt,a Semmibe.15Egy éjjeli, csaknem üres,Teljesen kifáradt vonaton,Mentem az ismeretlen úton Megláttam egy ismeretlent.És ez az ismeretlen,Ez az elfáradt utazó,Ült fekete felöltőben,S a sötétben újságot olvasott.Ahogy rám nézett, s megláttaArcomon a meglepetést,Kabátját megtapogatva,Elővette szemüvegét.Feltette, de nem olvasott.A szemembe nézett jó mélyenS zakatolás közepetteLeszállt a robogó vonatról.Én is leszálltam utána.Nem volt ott semmilyen állomás.Az égen pislogtak a csillagok,S fény úszott elöl az alagútban.16Nem azért, mert az őszaz erdőben az utolsó leveleket égeti,Nem azért, mert szürkül már az ég és érzik már a tél,Nem azért, mert mindenDrága hang közülaz emlékezet csak az áruláshangjánBeszélget velem,Nem azért, mert nem emlékszem arra, amire ő igen,Hogy ő maga is elfelejti, volt-e az vagy mégsem,És hogy az emlékek csónakja,ahogy az esti ködben felsejlik,Megpördült az árban, elveszítve az evezőt,Nem azért, mert a hullámok a forrás helyéhez viszik,Hol bölcsőben pelenka vár – és gránit sírkövekre,Azt írták fel, hogy mindenki egyedül van az életben,Ahogy egyedül jön a nemlétből – megy egyedül a nemlétbe,Nem azért, mert csónakból nem lehetmár hálót vetnem a folyóbaÉs mert az ezüst örvényekbőlnem húzok én arany angolnát,Nem azért, mert csónakom evezője ott van mára túlvilágon a folyóban,Hol nincs arany angolna, sem ezüst örvény,Nem azért, mert a szerelem fájdalmában ajkát harapdálta,Hogy látta, amintelszálltak a darvak az őszi búbánatban,Hogy megkérdezte:„Mi lesz veled nélkülem, szerelmem?” Hogy így feleltem:„Nem emlékszem, hogy mi lesz velem nélküled”,Nem azért,mert a tükörből a képem bírói talárbanAz arcomba csupa gyűlölettel tekint,Aki a magányból kelt ki, a szerelmet megölte,Aki a feleségem és lányom is volt egyszerre,Még csak nem is azért,merta legvégén,a lejtőn,halálomonNem láthatom immár,mert a végső eső elhomályosította az ablakot:Egész életem sorána csaknem üres, már kifáradt vasútikocsiban,volt velem valaki,vagy nem volt velem senki –Nem azért!..Hanem miért?..2025. május 25-30., Bolesławiec (Lengyelország), kórház.(Bárász Péter fordítása)
Táplálkozás perimenopauza idején
A nők életében a perimenopauza egy biológiai szempontból átmeneti időszak, amely megelőzi a menopauzát, azaz a menstruáció végleges elmaradását. Ez a fázis általában a 40-es évek elején-közepén kezdődik és akár 8-10 évig is tarthat.
Eltávozott Láma Ole Nydahl
<div class="field field-name-body field-type-text-with-summary field-label-hidden"><div class="field-items"><div class="field-item even"><p>Szomorú aktualitást kapott a június 25-én mozikba kerülő <em>Találkozás a Buddhával</em>. Láma Ole Nydahl - aki a film főszereplője - még dán hippiként 1969-ben találkozott a buddhizmussal,</p>
</div></div></div>
1162-ben, 32 éves korában meghalt II. Géza magyar király, akinek kezdeményezésére telepedett meg a ciszterci és a johannita rend Magyarországon. Székesfehérváron temették el.
1438-ban Achenben német-római császárrá koronázták Albert magyar királyt, V. Albert néven osztrák herceget.
1594-ben Velencében meghalt Tintoretto (eredeti nevén: Jacopo Robusti) itáliai festõ, aki a manierizmus egyik kiemelkedõ alakja volt.
1707-ben megnyílik az ónodi országgyûlés.
1819-ben megszületett Walt Whitman amerikai költõ, a szabad versek mestere.
1839-ben több mint kétéves elõkészítés után hozta létre gróf Széchenyi István a Pesti Gõzmalom Társaságot, s a mai Margit híd pesti hídfõjének közelében megkezdhették a Hengermalom építését.
1905-ben a Ganzból kigördült az elsõ postaautó, ezzel kezdetét vette a honi autógyártás.
1930-ban megszületett San Francisco-ban Clint Eastwood amerikai színész, Oscar-díjas rendezõ, producer.
1942-ben született Békesi László politikus.
1945-ben megszületett Rainer Werner Fassbinder német rendezõ, író, színész.
1963 Székesfehérváron megszületett Orbán Viktor politikus, a Fidesz egyik alapítója.
1978-ban meghalt Bozsik József futballista, a Kispesti Honvéd és az Aranycsapat egyik kulcsembere, százszoros válogatott.
1981-ben Görögországban meghalt Lóránt Gyula, az Aranycsapat középhátvédje.
1987-ben meghalt Alfonzó.
Ma ünneplik névnapjukat: Angéla, Petronella
Népi kalendárium
Ígéret Hava (május)
31. napja Kültegin - Türk kagán.
Petronella napja, aki Szent Péter leánya volt. Ha Petronella derûs napra ébred, akkor jó kendertermés lesz.
Napisten hava (június)
1. napja Napsugárka - Magyar eredetû, jelentése a szó maga.
Tünde napja. Vörösmarty Mihály alkotta a tündér szóból, s elsô ízben a Csongor és Tünde címû drámai költeményében bukkant fel. Május elseje mellett a munka, a munkásság második legnagyobb ünnepe. Az ilyenkor tartott szabadtéri ünnepségek neve a juniális.
Napisten hava (június)
2. napja Lápos, Bojtorján - A Bojtor férfinév alakváltozata.
Erazmus vértanú († 303) napja. Beleit a legenda szerint orsóra tekerve szakították ki, ezért a bélgörcsben szenvedôk patrónusa, másfelôl a csörlôre, gugorára emlékeztetve az esztergályosoké és olykor, fôleg a Földközi-tenger partvidékein a hajósoké is.
Napisten hava (június)
3. napja Csillavér - Dul Alán király leánya.
Klotild napja, nôi név - germán eredetû. Elemeinek jelentése: dicsôséges + harc.